Connect with us

Hi, what are you looking for?

Economy

Index – Gazdaság – Egyelőre senkit nem bocsátanak el a Continental makói gyárából

Index - Gazdaság - Egyelőre senkit nem bocsátanak el a Continental makói gyárából

Közleményükben azt írták, hogy október óta a makói gyárban megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet. Így a gyár mintegy 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. Tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről.

A következő hónapok piaci környezete és a vevői megrendelések határozzák meg, hogy 2022 második felében szükséges lesz-e a makói gyárunk létszámának igazítása.

Bízunk a kedvezőbb piaci folyamatokban és azon dolgozunk, hogy új projektek érkezzenek a gyárba, így mérsékelve a gyárunk gazdaságos működéséhez szükséges létszámkiigazításokat “- írták. Jelezték azt is, hogy sikeres megállapodást kötöttek december elején az új kollektív szerződésről.

Kitértek arra, hogy 2015-ben növelték a gyártási kapacitásaikat, állami támogatás igénybevételével. A beruházás megvalósult, új munkahelyeket teremtett és 6 éve hozzájárul a magyar gazdaság és Makó városának bevételeihez. Majd a világ autóipara megváltozott, felgyorsult az elektromos meghajtású járművek piaci térnyerése, majd a járvány következményeként az ellátási plánc problérettánekáhek tovézévégétégétán. Nagy erőfeszítéseket tesznek a kihívások kezelésére, a munkahelyek megőrzésére és a gazdaságos működés fenntartására.

Makón nehéz helyzetet teremt a termékportfólió magas dízel-aránya. Mindezek miatt a 2015-ben tett vállalásokat 2023-ig Makón nem tudják fenntartani. A vonatkozó jogszabályok és a támogatási szerződés szerint

a valamivel több mint 1,7 milliárd forint állami támogatást december 15-én a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. visszafizette,

annak a visszafizetés napjáig felszámított ügyleti kamatával együtt.

A Magyarországon 8000 munkavállalót fogalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. elsősorban hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói telepheleye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – a megelőző évhez képest csaknem 17 százalékkal csökkenő – nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 62 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózás utáni vesztesége tavaly 3,384, 2019-ben 3,294 milliárd forint volt.

See also  Index - Economy - they are becoming more favorable for small businesses

Click to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You May Also Like

Top News

In a harrowing incident that has shaken the community of Lewiston, Maine, a series of shootings on Wednesday evening resulted in a tragic loss...

Top News

President Joe Biden’s abrupt departure from a speech on the U.S. economy at the White House on Monday sent a ripple of speculation and...

Tech

A dangerous application appeared in the Apple App Store disguised as a known program. 24.hu reported the Based on TechCrunch article. Dangerous app in...

World

Chinese scientists have discovered a little-known type of ore containing a rare earth metal highly sought after for its superconducting properties. The ore, called...

Copyright © 2024 Campus Lately.